2017-es események

naptar_laposjpg.jpg

A Taekwon-do Infoportál holnapjára is felkerült a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség hivatalos, 2017-es eseménynaptára - a következő év is igazán izgalmasnak ígérkezik.

Az első esemény a februári Országos Technikai Szeminárium Poós Péter mester rendezésében, melynek részleteivel hamarosan jelentkezünk. Szövetségünk megalapításának 40. évfordulója alkalmából kiemelt rendezvény a jövő évi Magyar Bajnokság, melynek szervezője Tamás József mester, az esemény helyszíne Békéscsaba lesz. A tavaszi programokból természetesen nem maradhat ki a danvizsga, melyet ezúttal március 25-26-ra hirdetett meg Nagymesterünk.

Érdemes megjegyezni hogy a szokásos hazai szervezésű események mellett 2017-ben három nagy nemzetközi verseny is lesz Európában: az EB helyszíne ezúttal a bulgáriai Szófia, az Európa Kupa a lengyelországi Lublinban kerül megrendezésre és a VB-nek az írországi Dublin biztosítja helyszínét.

A folyamatosan frissülő eseménynaptárt honlapunk jobb oldali rovatában olvashatjátok!