Európa Kupa Budapesten!

Szövetségünk vezetői év végén sem pihenhettek túl sokat; komoly témák kerültek napirendre az év utolsó elnökségi és instruktori gyűlésein. Ezek egyike az idén hazánkban megrendezésre kerülő Európa Kupa. Mint az a világbajnokságon kiderült, a 2014-es EK rendezésére nem pályázott egyik szövetség sem, így az akkori álláspont szerint az AETF magját alkotó lengyelek vállalták volna a verseny lebonyolítását. Harmat László Nagymesterünk jelezte az Európai Szövetség felé szándékunkat, miszerint ha igényt tartanak rá, szívesen megszervezzük az idei EK-t: hazánkban már négy alkalommal rendezték meg az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Eagles Cup nemzetközi versenyt, és szervező Sasok TKD Klub a következő évre egyébként is egy még nagyobb szabású rendezvényt tervezett.

A fogadtatás már a legelején meglehetősen pozitív volt, pár hétre rá, december közepére megkaptuk a hivatalos engedélyt, miszerint 2014-ben Magyarország és a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség kapja az Európa Kupa rendezési jogát.

A szemfülesebbek már január legelső napjaiban észrevehették a változást a szövetségi honlapon, megjelent az eseménynaptárban az EK hivatalos dátuma: október 10. és 12. között kerül megrendezésre Nagymesterünk megbízásából, Szalay Gábor és Békássy Csaba mesterek szervezésével.

Szintén idevonatkozó információ, hogy szövetségünk szeretne otthont adni egy nemzetközi bírói képzésnek, még a verseny előtt.

1528535_601413893264442_71206052_n.jpg

Az EK arculata

A versennyel és a bírói képzéssel kapcsolatos további részletesek hamarosan olvashatóak az Infoportálon!