Magyar Bajnokság 2015 - Beszámoló

Február utolsó és március első napján zajlott az idei ITF Taekwon-do Magyar Bajnokság. A legrangosabb hazai versenyünkre 35 klub 261 indulója érkezett, számos új - nemrég alapított - egyesület hozta el versenyzőit az ország legrangosabb Taekwon-do versenyére, melynek  helyszíne az üllői sportcsarnok volt.

Az esemény rendezés jogát a Sasok Sportegyesület szinte az utolsó pillanatban kapta meg. A klub komoly versenyszervezési rutinra tett szert az elmúlt években; az ő nevükhöz fűződnek a már hagyományosnak tekinthető Eagles Cup-ok, illetve a tavalyi Európa Kupa rendezési munkái is. 

MB_megnyito.jpg

A Magyar Bajnokságokon immár második ízben használták a szegedi fejlesztésű, az EK-n debütált elektronikus pontozórendszert, idén azonban már elektronikus sorsolórendszer is párosult a rendezői eszköztár palettáján, mely jelentősen lerövidítette a sorsolásokra szánt időt.

A versenyt Máté Zoltán VI. danos mester, a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség Alelnöke nyitotta meg. A nap folyamán délelőtt párhuzamosan zajlottak az gyermek, serdülő, ifi és felnőtt kategóriák egyéni- és csapat formagyakorlatai, valamint a speciáltechnikai törések. Délután a legifjabbak küzdelmeit csodálhatta a lelkes közönség, akiknek az összes versenyszáma lezárult az első napon. Szombaton a legszínvonalasabb esemény a magas danos formagyakorlatok, és a felnőtt tradícionális küzdelem volt, számos válogatott - világ- és európai szintű, érmes helyezésekkel büszkélkedő versenyzővel.

mb_kuzdelem.jpg

Vasárnap az ifi és felnőtt egyéni küzdelemé, valamint erőtörésé volt a főszerep, délután folytatták ugyanezen versenyszámok csapat számait. A legzajosabb sikert - ahogy mindig - természetesen a férfi csapat küzdelmek aratták. A hivatalos záró ceremónián Harmat László Nagymester, a Magyar ITF Taekwon-do szövetség Elnöke mondott beszédet.

A remek szervezésnek köszönhetően a verseny gördülékenyen zajlott, nem voltak a pástokon csúszások, mindenki pontosan és kényelmesen tudott felkészülni a saját kategóriájára, és a rendezvény mindkét versenynapon a tervezett időpont előtt befejeződött.

mb_legjobb_csapatok.jpg

Az idei verseny legeredményesebb klubjai:

  1. Monor-Tápió TKD
  2. TKD Spirit
  3. Buday Taekwon-do Klub

A versenyen dobogós helyet elért versenyzők listája letölthető innen.

Legjobb korosztályos versenyzők:

Legeredményesebb Gyerek Leány Torma Salóme Péti Sólymok
Legeredményesebb Gyerek Fiú ifj. Babicz Mihály Mongúzok Taekwon-do SE
Legeredményesebb Serdülő Leány Mezei Nikolett Barátság S.E.
Legeredményesebb Serdülő Fiú Korsós Adrián Monor-Tápió Tkd
Legeredményesebb Ifjúsági Leány Romero Alicia Hurrikán Taekwon-do Club
Legeredményesebb Ifjúsági Fiú Holló Balázs Monor-Tápió Tkd
Legeredményesebb Felnőtt Nő Németh Eszter Buday Taekwon-do Klub
Legeredményesebb Felnőtt Férfi Szász Péter TKD Spirit Egyesület

 

A versenyen készült képek elérhetőek a Taekwon-do Infoportál Facebook oldalán.