2016.10.06. - ITF Taekwon-do Világkupa Budapesten október 12-16. között
Letölthető anyagok
- 20161006_Taekwon-do_Vilagkupa_Budapesten-sajtoanyag.docx - 17.77 KB
- VK_sajtoanyag_kepek.zip - 14.5 MB
A harcművész világ tekintete október közepén Budapest felé fordul, ahol több, mint 1800 taekwon-dos, köztük a sportág legnevesebb képviselői mérik össze tudásukat öt napon keresztül, 12 páston!
28 év után után újra Taekwon-do világverseny Budapesten
A Magyar ITF Taekwon-do Szövetség először 1988-ban szervezett világbajnokságot. Az egykori Budapest Sportcsarnokban megrendezett nagy sikerű VB-ről azóta is számos külföldi “régi motoros” résztvevő örömmel nosztalgiázik.
3 évvel ezelőtt az ITF (International Taekwon-do Federation) világkongresszusán tartott pályázati bemutató után (melyen a magyarok mellett Lengyelország és Paraguay is jelentkezett a 2016. évi Világkupa megrendezésére) a résztvevő tisztségviselők a magyarországi rendezésnek szavaztak bizalmat, így 28 év után hazánk biztosíthatja helyszínét e rangos világeseménynek.
Rekord létszám
Budapest remek fekvése miatt a világ legtöbb pontjáról könnyen elérhető, s kedvelt turistacélpont lévén, valamint kedvező árai miatt az ITF vezetői úgy vélték, hogy a 2012-es brightoni Világkupa 1557 fős versenyzői létszámát is túl tudja szárnyalni hazánk. A rekord valóban megdőlt: összesen 56 ország 1846 veresnyzője adta le nevezését az október 12. és 16. között megrendezésre kerülő versenyre.
Több, mint 100 magyar versenyző
A Világkupa jellegét tekintve klubverseny - a Világbajnoksággal ellentétben, ahol az országok válogatottjai mérik össze tudásukat. A 240 nevezett klub között mintegy 15 magyar csapat szerepel, akik hazánkból összesen 111 versenyzőt indítanak. A magyar Taekwon-do az utóbbi években egyre jelentősebb nemzetközi eredményekkel büszkélkedhet, így a hatalmas mezőnyben is jó esélyeink vannak dobogós helyezések elérésére.
A versenyen érdemes lesz figyelni Szalay Gáborra a felnőtt férfi 36-45 év IV-VI. dan formagyakorlat kategóriában (VI. dan, többszörös EB és EK dobogós), a Nagy Adrián - Csorba Ádám párosra felnőtt férfi tradicionális küzdelemben (II. dan, ifjúsági EB, EK győztes, felnőtt EK győztesek) és Rizmayer Norbertre fenőtt férfi -57kg szabad küzdelemben (II. dan, többszörös EB, EK érmes, 2015-ben pedig a sportág történetében elsőként felnőtt férfi küzdelemben világbajnok).
A fent említett nevek mellett számos, világszinten jegyzett versenyzőnk pástra lép, s lesznek olyanok is, akiknek ez a Világkupa lesz az első igazán komoly nemzetközi versenye.
Versenyszámok
Az ITF Taekwon-do rendkívül sokoldalú harcművészet, a Világkupa a sportág versenyszámainak teljes palettáját felvonultatja: lesznek szabad küzdelmek, formagyakorlatok és ezen megmérettetések csapatszámai. Mindemellett a résztvevők erőtörésben, speciáltechnikai törésben, illetve tradicionális küzdelmben is megmutatják tudásuk legjavát. A versenyszámokat ezúttal különbontva rendezik a színes- és a fekete övesek részére, mindezt öt különböző korosztályban.
Verseny információ
Helyszín: SYMA csarnok, Budapest, Dózsa György út 1., 1146
Időpont: 2016. október 12-16.
Jegyek a helyszínen kaphatók.
Napijegy: 3000Ft
5 napos jegy:12000Ft
A verseny részletes napirendje az esemény hivatalos honlapján elérhető. A program minden nap 9 órakor kezdődik és várhatóan egészen este 19 óráig tart, vasárnap (16-án) pedig előreláthatóan 12 óráig.
A Gálaműsor szombaton (15-én) este 18 órakor kerül megrendezésre, a szervezők az adott nap legérdekesebbnek ígérkező döntőivel várják a nagyérdeműt, melyre a szombati napijegyek és a hetijegyek egyaránt érvényesek.
A Világkupa Facebook oldala (angol): https://www.facebook.com/6thitfworldcup2016/
Az esemény Facebook eseménye (angol): https://www.facebook.com/events/971693782853711/
A verseny hivatalos oldala: http://itfworldcup2016.com
A szövetség honlapja: http://taekwon-do.hu
Taekwon-dos hírek: http://tkdinfo.hu
ITF Taekwon-do
A Taekwon-do egy koreai eredetű harcművészet. Az 1900-as években kialakult stílusirányzat számos ázsiai harcművészet legjavát egyesíti. A harcművészetet az ágazat alapítója Choi Hong Hi tábornok javaslatára 1955. április 11-én hivatalosan is “taekwon-do”-nak nevezték el (tae=láb, kwon=kéz/ököl, do=művészet, út). Az ezt követő években koreai mesterek a világ különböző pontjain kezdték el oktatni a Taekwon-dot. A harcművészet nemzetközi összefogására 1966-ban megalapult az International Taekwon-do Federation (ITF), mely a mai napig is a világ egyik legjelentősebb világszövetsége (a WTF - World Taekwondo Federation mellett, amely az olimpiai Taekwondo sportszövetsége).
A Taekwon-dot Magyarországra Harmat László VIII. dan Nagymester hozta be 1977-ben, aki többek között a Linda c. televíziós sorozat “karate szakértőjeként” oktatta Görbe Nóra színésznőt. Harmat Nagymester azóta is aktívan űzi, oktatja a Taekwon-dot, és elnökként vezeti a Magyar ITF Taekwon-do Szövetséget, amely a 80-as és 90-es évek aranykora óta az elmúlt években ismét virágzásnak indult.
Versenyszabályok - rövid információ a lelátón ülőknek
A szabad küzdelmeknél látványos és rendkívül gyors rúgásokat, remek kéztechnikát láthatnak a nézők! A versenyzők védőfelszerelésüket tekintve fejvédőt, nyitott kezes kesztyűt és lábfejvédőt viselnek. Az öv alatti technika és a fogás szabálytalan. Kézzel bevitt találatért 1 pont, testrúgásért 2 pont jár, míg a fejrúgást 3 ponttal jutalmazzák a bírók. A verseny egyenes kieséses rendszerben zajlik.
Formagyakorlat versenyszámban az indulók egy gép által sorsolt formagyakorlatot mutatnak be, amely külső szemlélő számára is roppant érdekes. A bírók itt a technikák végrehajtásának pontosságát és a gyakorlat helyességét figyelik. A kevesebb hibát vétő versenyző jut tovább az egyenes kieséses rendszerben.
A tradicionális küzdelem a harcművészetek között is egyedi versenyszámnak minősül. Az egymás ellen versengő párosok előre kitalált koreográfia szerint egy szabályos taekwon-dos technikákból álló “akció jelenetet” adnak elő, melyet opcionálisan akrobatikus elemekkel is megtűzdelnek. A technikák pontossága mellett itt a páros közös munkáját, a koreográfiát és a látványosságot is pontozzák a bírók.
Az erő- illetve speciáltörés hasonlósága, hogy a technikák pontos, helyes végrehajtása a cél. Ugyanakkor speciáltechnikai törésnél adott rúgástechnikákat kell kivitelezni nagy magasságra állított törőállványra. Szabályos kivitelezés esetén 3 pont, szabályos technika mellett gyengébb erejű rúgás esetén 1 pont jár. Az erőtörésnél a törőállványon egymás mögé helyezett műanyag lapok “eltörése” a cél, ahol egy eltört lapért 3-, egy berepesztett lapért 1 pont jár a versenyzőnek.